Újra itt. 2010.09.04. jártunk erre a két nagyobbik fiammal, akkor voltak kb. ennyi idősek mint most a hármaska. Most neki hajtjuk a gyerekkéktúra teljesítést. Együtt a családdal. Volt néhány feltétel a húsvéti túrára, de sikerült olyat választani ami mindenkinek megfelel. Kis kocsizás után letettük az autót az út mellett és elindultunk felfelé Dobogókőre.

Hamar meg lettem szólva, nem rohanunk sétálunk. :). Csacsogva, fényképezgetve értünk fel a bélyegzőhöz.

Hát mit is mondjak, kicsit nagyon fura volt a sok AK után ez a tömeg az erdőben és Dobogókőn. (Jó, hülye nem vagyok ilyesmire számítottam.). Ittunk egy kávét, a gyerök kért egy zsírosdeszkát.

Mint a jó turisták sörrel a kezemben indultunk lefele, már a kereszt jelzésen érve el az erdészeti utat, a két nagyja kocsival indult Szentkeresztre, mi hárman meg legyalogoltuk a maradékot. Ó az  szép Felső Kocsma.

Végül 8.7 km séta után indultunk haza. Szép családi nap volt. Ilyen volt majd 10 éve :)

https://diszpintyekakeken.blog.hu/2017/10/14/15_szakasz_pilis_rozalia_teglagyar-dobogoko_22_8_km

Igazából felmérő túra volt, mit bír a kedvesem fájós térde, meg ha megyünk mennyivel lehet számolni. Mindkét kérdésre jó választ kaptam. Most jöhetnek az ilyen és hasonló túrák. Nem mindenkinek kell szeretni az egész napos túrázást nem igaz?

1. nap 1-2. túra

Kedden meló után Gergőt felvettem és döngettünk Szeged irányába. Zsombón a Kardos vendégházban foglaltam szállást. A szállásadó a foglaláskor történő telefonos beszélgetésünkön feltett tapogatózó kérdésemre kedvesen felajánlott egy esti fuvart Sándorfalvára. Így gyors átszállást követően már az ő autójában ülve, amikor kérdezte mi a holnapi tervünk, ismét kedves felajánlást tett. Megígérte reggel átvisz minket Ruzsára is. Kalaplengetés. 

Végre gyalogoltunk a Baurger King éttermi pecsételés után. 8 km bitumen várt, meg a lassan sötétedő táj.

Szatyamzon a körforgalomban a két kukás kéktúrázó:

Indokolt volt a kukásmellény felvétele, elég forgalmas az út Szatymaz végéig.

Naposlementés kelőholdas holdas este volt.

Az autópálya keresztezés után a még a letérés előtt megszemléltem egy buszmegállót, ahol örömmel vettem, hogy 15 perc és van egy busz Zsombóra a csárdához. Siettünk, de a a kilenc órás konyhazárást nem értük volna el ha gyalogolunk, és így vacsora nélküli hosszú este várt volna ránk, úgy döntöttünk elengedjük a maradék 5-öt és bebuszozunk vacsorázni. És lőn.

Javaslom a csárdát az éhező  túrázóknak, mert irdatlan adag kajákat osztogatnak jó árban. Meg jéger sör combó is van :).

A vacsi közben aszongya a Gergő: mi lenne ha nem holnap pótolnánk a lemaradt részt, hanem a szállás elfoglalása után még tízkor elindulnánk, és az utolsó busszal fél éjfélkor hazajönnénk. Ja és felajánlott egy üveg bort is az útra. Könyörögnie nem kellett ezek után... Ez lett. Végigbattyogtunk a falun, megállapítva, hogy nagyon szép, rendes település. Szépen elborozgatva a hold fényében lámpa se kellett, szép este volt...

A sofőr érdekesen nézett ránk, hogy 3 óránként a két ismeretlen felszáll a buszára...

Így lett az első napi egy túrából kettő. Ja hát a bitumen érdektelen volt, az éjszakai meg a békazenével meg a majd teliholddal csudijó.

Éjfélkor már megfürödve aludni tértünk a csodaszép szálláson. Javasolt 6-8 főnek hatalmas szobák, nagy étkező , szép kert.

2.nap

Reggel normális hat órai kelés, és a házigazda fuvarjával már negyed nyolckor reggeliztünk Ruzsán. 

Az első rész az erdőben a reggeli napsütésben csuda szép volt. A stuccok is. 

Ez olyan szinten bearanyozta a napot, hogy innentől minden csak jól mehetett.

Végre ismét tudtam a kedvesemnek tobozt szedni, még fára is másztam egyért. ( hehe )

A művelt földek ( na jó homok ), a tiszta, rendezett faluk, a sok őz, a hibamentes út, ami vagy bitumen, vagy alig süppedő éppen csak puha lépést adó homok. A szokásos beszélgetés a Gergővel, mindenről amit láttunk eszünkbe jutott valami mondanivaló. Valahogy tényleg minden klappolt. A  faluk amiken keresztül mentünk nagy részben szép gondozott portákkal tele, szorgos népek laknak erre felé.

Vagy  három tanyasi iskola mellett is elsétáltunk, megbeszélve milyen fura is lehetett mai szemmel az az iskolarendszer.

Családosok figyelem, van hova fejlődni kerti játékok terén:

Ez is egy szép házikó volt, de sok ilyet láttunk.

Még a szokásos "utolsó 3 kilométer, de fáj minden" érzés is elmaradt. Ahogy beléptünk a zsombói pecsételőhegyre 3 perc múlva már az asztalon volt a menü.

Egy újabb nappal kevesebb a kékből, egy újabb  speciális túra. Jó vóóóót na.

Kicsit korai 3:30-kor kelés mert fél hétre Szentesre kellett érnünk a buszhoz. A Gergő rám írt hogy csináljak neki egy kávét illetve kettőt. Ránkfért. Bepattantunk az autóba és negyed hétkor Szentesen megvettük a parkolójegyet. A jegyvásárlásnál jeleztem a sofőrnek valahova Tompahát előttre kérek jegyet. Mosolygott, "gondolom hová" mondta. Én már azt hittem ennyire gyakoriak a túrázók, de folytatta: egy idős bácsi is ott szokott leszállni. Így öt fővel indultunk el. Sejtem a szokásos három helyett. Leszálltunk a megbeszélt helyen, és a túrát a tervezett 7 órási  időpontban megkezdtük.

A szokásos tempóban haladtunk. Kicsit dideregtünk,de az 5-6 km per órás átlag sebesség jó fűtés. Pecsételtünk Tompaháton, majd váltakozva bitumenes és földutas utakon gyalogolva faltuk a kilométereket. Ótompahátra érve egy kedves bácsi, a kölcsönös üdvözlés után érdeklődött honnan jöttünk, kérdezte milyen mifelénk az élet, nagy kedve lett volna hosszan beszélgetni. Pár perc után, egy Isten áldjá-val búcsúztam, erre utánam szólt: látszik a jó nevelés. A falu után jobbra fordulva a kerékpár úton haladtunk majd beérve Nagymágocsra  pecsételtünk és bekéredzkedtünk lefotózni a kastélyt.

Majd a kastély melletti templomot.

Következett Árpádhalom, itt a boltban pecsételtünk  és vásároltunk egy kis frissítőt, csokit, kólát . Két hosszú, nagyon hosszú egyenes szakasz következett, így értünk Gádoros elé. Tervezetten nem mentünk pecsételni, ezt a soha el nem fogyó bitumen csíkon beérve Eperjesre tettük meg.

Egy megállót még előresétálva /gondolván a folytatás így kevesebb lesz/busszal indultunk vissza Szentesre Volt egy érdekes buszsofőr aki a főúton maximum 45 km/óra sebességgel közlekedett velünk. Minket nem zavart, de egy ifjú hölgy igen zaklatott lett tekintve, hogy emiatt le fogja késni a csatlakozást, és így a repülőjét. Puff. Mi kedvesen felajánlottuk, elvisszük Kiskunfélegyházáig. Így is lett. Közben kiderült, Gádoroson lakik. Jeleztem semmi nincs ok nélkül, így legalább lesz egy Gádorosi pecsétünk amit ő fog elküldeni :). 

Ez volt a legkevésbé érdekes része az elmúlt 450 kilométeres vándorlásnak. Szerencsére az idő és az utak is jók voltak. Ha a túra eseménytelen is volt, a leendő gádorosi pecsét miatt emlékezetes marad. Valahol ez is a lényeg nem?

Ott hagytam abba, hogy fúj a szél. Éjjel nem fújt. Nem bántott. Kipihenten keltünk nem túl korán, négy után pár perccel. Igaz fél hatkor akartunk indulni, de ha már kipihentük magunkat ...Elpakoltunk, rendet raktunk /mégis csak jó benyomást akartunk hagyni a kéktúrázókról, ha már mi voltunk az első kék vendégek itt/, 5 kor már voltak a boltban dolgozók, leadtuk a kulcsot és nekivágtunk a setét kihalt falunak. Elkészítettem a szokásos induló szelfit rólunk. :)

Szél nem volt, inkább csak lebegett a levegő. Kiérve a faluból a hajnalhasadással megérkező gyenge fény elég volt a haladáshoz. Jó tempóban haladtunk Bojtig, ahol a koránkelők kerékpárjai már a bolt-kocsma előtt várták a gazdáikat. Na itt már látszódunk.

Egy darabig a közúton haladtunk majd a halastónál el kellett döntenünk, hiszünk a kikerülő útvonal rajzolóinak, vagy mi keresünk megfelelő, kényelmes elkerülőt az autópálya építés miatt. Jó, nyilván mentünk a friss, általam letöltött nyomvonalat követve. Követve, mert út az ismét nem volt, már az épülő pálya keresztezés előtt sem, de utána pláne nem.

Egy darabig még valamicske ott szemben, a friss traktornyom a szántásban nevezhető volt útnak, aztán a jobbra fordulásnál az is eltűnt. Na itt megbeszéltük, nem kísérletezünk tovább, keresünk egy normálisabb utat. Na az nem volt, így megcéloztuk a térképen látható vízfolyás keresztezést ez eredeti jelzésen. Áttipegtünk átlósan a a mezőn és onnan kiváló úton, és látható jelzések mentén haladtunk.

Csak a jegyzőkönyv miatt, hogy nyoma legyen én szóltam. A jelölt kikerülő út eső után mocsár lesz. Itt tényleg a közutat kellett volna kijelölni, amíg zajlik az építkezés.

Még havat is láttunk. Szél viszont nem volt.

Kiérve az útra, hídon kereszteztük a Berettyót. Előtte volt egy buszmegálló, jó kis kiszállópont lehetne, csak nem szabad lekésni a napi egy az-az egy darab buszt. Hencidán megtettük azt a kellemes majd 1 kilométert a pecsétig. A boltban kedvesen fogadtak, vettünk ezt-azt reggelire, hiszen még csak 8 óra volt. Ki korán kel ugye. Megidézve a boldog kollégista életemet, zacskós kakaó és két kifli volt a reggeli. Isteni volt, csak kicsit többe került. Visszamentünk a Berettyó partjára a gátra és elindult a vándorlás a hosszú úton. Szerencsére a monoton sétát Gáborján belvárosának a  megtekintésével szakítottuk meg. És ha belváros akkor kocsma és nyitva. Hiába, ki korán kel, nyitott kocsmákat lel. Jéger nem volt, így unikummal koccintottunk. Ismét visszatértünk a gátra most már végleg. Majd 12 kilométer várt ránk. Az idő remek a nap kisütött, szél nem volt, a gát teteje sima, haladni lehetett. Harmadszor is kereszteztük az útépítést, most szerencsére nem kellett kerülni. Érdekes volt így közelről megszemlélni a híd építését.

Valahogy a bal lábamon keletkezett egy "kis" vízhólyag ami úgy döntött kifakad. Nem örültem. Még így is jól haladtunk. Már csak valakinek fel kellett vállalni a döntést kiszállunk Berettyóújfalun, vagy  megyünk még 6 kilométert a következő kiszállópontig. A Gergőre bíztam mi legyen. A híd előtt egy láncaitól megszabaduló kutyu kiabált velünk egy jó darabig. Ezután a Gergő döntött. kiszállunk. Én mondtam neki, sajnálom én még bírnám hiszen alig fáj a talpam, bííííírnám még. /Nem/. Pecsételtünk, odabattyogtunk a vasútállomásra és már jött is a vonatunk. A Gergő szerint elég perverzek vagyunk, 32 km volt és még csak dél van. Az átszállás kalandos volt, mert az ablakból láttuk ahogy megelőz minket az intercity. Ahogy leszálltunk láttam egy vasutast a még el nem indult vonatunk ajtajában, intettem és kiabáltam neki, el ne menjenek. Biztatóan intett vissza, siessünk. Kicsit furcsa futómozdulatokkal keltünk át az aluljárón, és felszállás után tíz másodperccel elindult a vonatunk. Jók vagyunk. Meg szerencsénk van. Szél meg nem volt.

Összegzés, remek de strapás két nap volt. A kanyargó gát magassága pont elég ahhoz,hogy sokat láss a környékről. Az út tekereg, mindig jön valami érdekes. Az időjárás megtette amit tehetett, az utak jól járhatóak. Szerintem az építkezések miatti kerülőket valahogy jelölni kéne, mert ha valaki nem kütyüvel megy,simán belefut abba, hogy az építési területen nem engedik át. GONDOLOM. És ezt érdemes lenne valahogy akár a két pecsételőpontnál kihelyezett tájékoztatón jelezni. A másik a pecsétek. Ezt még mindig nem értem. Ha úgy is be kell menni. pl Hencidára, akkor miért nem visz be a jelzés.

Vagy Pocsajon a városközpontban biztos nem lopnák el a bélyegzőt,ha nyitott helyen lenne. De ez mind csak apróság az élményekhez képest. Szél nem volt.

Ja és hol van Boncida?

A már szokásos módon jutottunk el Debrecenbe, a szívemnek oly kedves 5 órai indulással. /Akkor még nem tudtam lesz ez rosszabb./, kényelmes reggelizés után szálltunk buszra Gergő barátommal, és így zötyögve érkeztünk meg a beszállóponthoz Létán. Szerelvényigazítás, jégerezés, öko lábnyom elhelyezés után indultunk el az első részre.

Láttuk, hogy bitumenen fogunk hosszan menni, amit nem tudtunk az a k. szél. K.ra fújt szembe. K. élet. Kínunkban csak röhögtünk,beledőltünk és szaporáztuk. Eszembe jutott a Delta főcíme...csak fura volt a napsütés, a hóvihar helyett. Rendesen szuszogtunk, mintha valami folyamatos dombmászáson lettünk vóóóna. Így értünk be Cserekertbe /8km/, ahol végre addig fordult az út, hogy megtapasztaltuk hátszéllel milyen jól lehetne haladni. Meg azt is, hogy egy hajdan iskolával is rendelkező település elmúlása milyen.

A híres magyar újrahasznosító ipar remeke, amikor a kerítés alsó elemsora a BKV és a Volán találkozását mutatja. "te Józsi kőne lemez! hozok én sörért a melóból."

Láttuk a hajdan volt bolt, és iskola épületét. Szinte könnyek jöttek a szemembe a címer láttán. Meg a szél ugye.

Pecsét után haladtunk tovább, szinte érintve a román határt, a már az enyhén poros földúton egy furcsa völgyig. Ami igen meglepő volt az eddigi, már a magát igazán Alföldinek mutató tájhoz képest. Innen egy hosszabb gátvándorlás az Ér-csatorna szélén következett Pocsajig/18.7km/.

Még hogy az Alföld unalmas. Egy kilométeren belül szántóföldi út, völgy, majd gát teteje. Az első képen azt a tornyot majd visszanézve még 15 kilométer múlva is láttuk.

Pocsajon megterítettünk a bélyegzőhelynél,

majd már a Berettyó gátján haladtunk tovább, a folyamatos pofa, illetve félpofa szélben/kerékpáros szakkifejezések/. Kismarja következett /23 km/ itt minden vágyunk a kocsmai pecsételés volt egy jéger kíséretében. Siettünk, a templom zárva / az elvonási tünetek miatt kívül nem láttunk béllyegzőt, vagy nincs is/,

Pecsét helyett. 

szaporáztuk, elhaladva a több nyitott egység mellet, hogy kettőig a kocsmához érjünk. 13:59 ééééés. Zárva. K. élet. Mindegy jó lesz a postai pecsét is. Ahogy kisnyúl. Kedves kérésemre a hölgy kedvetlenül felelt: "Tiltja a szabályzat". K. élet. Kis töprengés és jött az ötlet Gergőtől, vegyünk képeslapot. Ismét sorba álltam, képeslap nincs. Már röhögtem, akkor borítékot kérek. Vettünk megcímeztük. Sorbaállás. Kaphatok rá pecsétet? Csak ha fel is adja. Itt már vinnyogtam. Persze. Így már itthon várom a kismarjai pecsétem.

Eldobva egy húsz percet, sietve indultunk tovább, remélve elérjük a nagykereki kastélyt még nyitvatartási időben.  Az eddigieknél kicsit szutykosabb úton értünk az autópálya keresztezéshez.Ezúton csókoltatom az ideiglenes kikerülés kijelölőit. Út és jelzés semmi gyakorlatilag a szántóföld széleket gondolták útként használni, ahol meg volt út azt nem vették igénybe.

Ott a vÍzfolyás mentén jó út volt, de mi itt még ortodoxok voltunk.

Átmásztunk a töltésen, majd lassan feltűnt Nagykereki széle, majd a kastély 16:02 Zárva.

K.élet. Ja és mondtam már, hogy fújt a szél végig, és nagyrészt szemből?. Ahol a másik pecsét volt, ott szálltunk meg, egyszerű, de nagyszerű 4 fős szállás. A boltban lehet kérni meleg szendvicset/francia pirítós/, és hamburgert is. Meg persze sört. Konyha nincs de áthidalható. Pacal pirítós kenyérrel konvektoron melegítve,és tálalva.

Este nyolckor már aludtunk. Mondtam, már hogy végig szembe szelünk volt? Olyan sok volt az élmény, hogy egyben befogadhatatlan. Jön a folytatás. Fújt a szél.

Rövid hétvégére indultunk, péntek reggel-délelőtt hatan Debrecenbe. Van aki a Kowalsky van akit az AK van akit a férje kényszerített :) az utazásra. A túrázós csapat reggel 4-kor indult előre, Arnold, Gergő és én. Fél nyolckor kiszálltunk Nyírbátorban a beszállóponton.

Autó depózva, a terv szerint a később indulók utánunk hozzák. Elindultunk a városnéző túrára :) szép kanyart tesz a városon belül a jelzés, így sok szépet lehet látni. Szerencsére a múzeum télen már nyolckor nyit, így tudtunk pecsételni. Öröm volt, mert így Arnold barátom első AK pecsétjét megörökíthettem.

Elbeszélgettünk a múzeumos dolgozóval a városról, és a séta közben látott épületekről.

Kiérve a városból a szokásos tanyás, szántós erdős területeken vezetett az út, néhány szerelvényigazítás után jól haladva tettük meg az első szakaszt a lassan melegedő napos időben. Remekül járható utak, se sár se süppedés, itt-ott egy egy kikerülhető dagonyás résszel. Sajna még is sikerült eláznom, észleltem valami folyik a hátamon, hát nem megadta magát a vizes tasakom. Így a finom citromleves vizem a zsákom aljában lötyögött, és folyt végig a hátamon,és lábamon. Beérve az istvántanyai pecsételőhelyhez, feltankoltam flakkonos vízzel. Durva számlát csináltunk. 3 pohár cola, 2 kávé, és a másfeles víz 520 Ft. Kétszeri visszakérdezés után a hölgy kijelentette: ez egy olcsó kocsma. Haladtunk tovább. Sok és jó jelzéssel lehetett haladni, a következő pecsételőhelyig, Nyírlugosig. Jó hangulatban értünk be a kisvárosba, gyors adminisztráció, és haladás tovább.

Jött a mindig nehéz utolsó végtelennek tűnő 8 km. Közben telefonok, kiderült az autónk már a megyehatár buszmegállónál vár minket. Közben életem leggaládabb csapdáját láttuk, ahol két élő galamb volt a csali.

Nem vagyok egy nagy állatvédő, de ezt erősnek érzem. Sőt. 8 óra gyaloglás után kissé leharcolva értük el az autót, és a túra végét. Én még mindig szeretem az Alföldet. 

Végig jó utakon, és szép időben haladtunk, a jelzések és a pecsétek rendben voltak. Ez az eső utáni 3-5 nappal történő túrázás megadja a már nincs sár, de még nincs mély homok köztes állapotát.

Last minute utazás / indulás 5.20 brrr/ kedvesemmel, és a hozzánk csatlakozó Gergővel. Sajnos csak oda volt occó, visszafele már tömegközlekedéshez vagyunk kötve. Sőt oda fele is, mert az a fuvar csak Debrecenig tartott. Az odaúton vezettem, közben kedvesem szuszókált hátul, a Gergő meg mellettem tervezgetett, talált jobb  közlekedést,így megfordítottuk, az utazást a így címben jelölt buszmegállótól indultunk.

Közbevetés:

Reménykeltő, hogy el tudok jutni ide tekintve, hogy 3 napra visszatért a 7 éve meggyógyított permanens pitvar fibrillációm /némi szívritmus zavar/. Szerencsére a szívem visszatalált a helyes ritmusra, de lesz még ennek műtét a vége. A prof. megnyugtatott, nyugodtan mehetek, futhatok ahogy akarok, ha közben előjön akkor sem fogok ottmaradni, max. lassabban haladok :). "Csaba garantálom, hogy nem ebben fog meghalni"  Mindegy most jó, nosza menjünk.

Tehát, Debrecen vasútállomás-Nyíregyháza vasútállomás-buszpályaudvar- beszállópont, 8.55 és 10.30, végre gyalogolunk.

Az idő épp jó volt, ahogy a szekérútra kanyarodtunk szerelvényigazítás, majd haladós pingvinjárással tipegtünk a jeges keréknyomokban. De legalább nem volt sár. Így értünk be a Vajára pecsételni, érdekes volt a minden jelzést nélküli bótot észrevenni. Meglett, haladtunk tovább, miután vízmentessé tettük magunkat, mert elkezdett szakadni az égi áldás./eső/. Innen végtelen bitumenút. elhaladtunk az üdülőtelep és a tavak mellett majd kereszteztük az autópályát.

Kántorjánosi előtt az útról a szántásba fordult a friss jelzés. Bár, mint tudjátok ortodox túrázónak tartom magam, az értelmetlen dagonyát 150 méter miatt nem vállaltam be. Így bementünk az úton a kisvárosba, ahol gazdag jelzéserdő fogadott minket.

Elgondolkodtunk, vajon a kéktúrázó hordák zavarták a fő úton lakókat, ezért kérvényben írtak az MTSZ-nek, hogy kerülje el ezt a 300 métert a sok ezer túrázó? Vagy mi a rák. A faluban látszott a hajdan volt gazdagság nyoma,

a mindenkori szegénység, az elhagyott, és nem karbantartott házak serege, és köztük a szép és ízléses házak is. Tiszta szociológiai tanulmány. Végtelen hosszan sétáltunk át a településen, majd kis idő múlva már Nyírderzsen voltunk. Pecsételtünk a vicces feliratokat tartalmazó Hangulat büfében, kávéztunk, közben kifaggatott minket korcsmárosné, honnan hova. Mint később kiderült jól tájékozott volt, jelezte ha letérünk a bitumenről a falu után, nem lesz túl rossz az út, de a végén neki vezet majd egy kerítésnek, az ipari park bővítése miatt elzárták az utat.

Érdekes modern templom. természetesen a kocsma mellett:

Így egy kis szentségelés és akácos után megkerülve a lezárt rész értünk vissza a kékkel jelölt útra, már Nyírbátor utcáit járva. Ha arra jártok, akkor a berajzolt részen van út,arra fele menjetek :).

Szépen keretbe foglalta a a túrát az elején és a végén a 3-3 km korcsolyázás. Most hálásak voltunk a köztük lévő burkolt utakért. Szerencsés választás volt, hogy ilyen körülmények között átöltözés nélkül utazhattunk haza.

A megcélzott vonatot lekéstük, így a következővel indultunk a 16.04-től 21.45-ig tartó haza utazásra. Mint Fogg ugráltunk egyik vonatról a másikra. A kis késések miatt 5-5 perc volt átszállni. Nyírbátor-Nyíregyháza-Nyugati-Dorog. Altatni nem kellett. :).

Közbevetés.

Vettem egy új zsákot, csinos, megfelelő méret, sok rakodóhely, kis csalódás, hogy minden lépésnél valami nyikorog a fülem mellett. Kap még egy túrát, és ha ott is ezt csinálja visszaviszem. 

Tök véletlen, hogy belevágtam. Ha a kedvesem munkája nem segít eljutnom erre a környékre, akkor biztos nem utaztam volna csak úgy magamtól ennyit. Hiszen már a legidősebb kék testvér tőlem távoli pontjait is sok idő és pénz volt beutazni.

Nagy hiba lett volna ha ez kimarad az életemből, most már tudom. Bevallom szerelembe estem. :).

Számomra ez a változatos táj amit bejártam sokkal szórakoztatóbb, mint az OKT néhol végtelen zárt erdőségei, a hosszas települések nélküli részek. Félre ne értsetek, nem fanyalgom. :). Azt is szerettem. Persze lehet, hogy ez most a friss élmény miatt tűnik ilyen szépnek. Itt mintha sűrítve lettek volna az élmények. Mintha a nagy Kéket összezsugorították volna, vagy levágták volna a sallangokat. Voltak hegyek csak kevesebb, volt dombság csak kevesebb, volt síkság.... remélem érthető mire is gondolok.

Végigmehetnék a tájegységeken, hol mi ragadott meg, de hiszen minek is...leírtam mindent. Néha még többet is, mint kellett volna. Ha ki kell emelnem valamit, akkor az a Zala és Vas megyei szakaszok. Sok éve akartam erre fele csavarogni de olyan messze volt...Most viszont bejártam. Sőt a családom is :). Felejthetetlen szép tája hazánknak.

Megszerettem az egyedül túrázást. Hiszen négy túranap kivételével egyedül jártam, futottam. Csudi élmény volt. Néhol a határaimat feszegettem. Megtanultam pontosan beosztani az időmet, megtervezni néha percre a túra idejét, az ahhoz tartozó be- és kiszállási pontot, hozzá a menetrendet, mert a tömegközlekedés nem vár. Ezeken a túrákon használtam ki igazán a heyjoe.hu képességeit. Pontosabban muszáj volt :). Mind a menetrendes, pecsétes, szállásos, idegenvezetős, erdőlátogatási korlátozásos réteg kellett. 

Kevés kivétellel a jelölések rendbe voltak. Ha a szoros időbeosztás miatt néha nem kellett volna minden perc a betervezett időből, akkor egyéb eszköz nélkül is bejárható lett volna. Bár a túránkénti egy úttévesztési arány így is teljesítve lett. :) . Nem volt olyan rész, ahol ne tudtam volna mosolyogni valamin, vagy valakin. Néha vinnyogva röhögtem magamon a sikerélmény, vagy épp a saját hülyeségem okán. 

Igazán kellemes stopjaim, beszélgetéseim, utazásaim voltak. Az emberek szinte a teljes távon segítőkészek voltak. Mondjuk én hiszek az "adjonisten/fogadjisten" működésében. 

Kellemesen belátható időt jelent 570 km túrázás, Sokaknak mondtam, hogy ha még egyszer kezdeném ezzel kezdeném. 20-25 túranappal kényelmesen teljesíthető, átlag túrázóknak nem megy el a kedvük a cél elérése előtt. Mi az OKT-t  15-20 fővel kezdtük meg  és kb. 5-7 ember fogja befejezni. Van akinél a motiváció hiánya, van akinél az idő, van ahol a pénz lett fogyott el. De akik feladták ott is 500-700 km teljesítve van. Tehát ha ezt kezdjük el közösen, akkor mindenki gazdagabb lenne egy teljesített túramozgalom élményével. 

Mint a kis családom mélységi felderítője az általam megismert látnivalók jó részét, ők is megnézhették, sőt többet is. Hiszen egy-egy túra tervezése során a túratársak és egyéb fórumok  olyan kíváncsivá tettek az általuk leírt tájakra, épületekre, élményekre, hogy mondhatni a megismerés vágyát /hi-hi-hi/ beléjük ültetve ők is kíváncsiak lettek. A gyerekek és a kedvesem szinte könyörögtek utazásaink során, még apa mutass még....

Asszem bejárom még egyszer. Majd egyszer :) .

Köszönöm ez eddigi türelmet minden ismerősömnek, Facebook csoportok tagjainak.

De legfőképpen a Kedvesemnek.

Bár szülinapi ajándéknak terveztem az utolsó szakasz bejárását, de a sors és a januári szabadság lehetőségek máshogy gondolták. Így az ünnepek közöttre maradt a lezárás.  Ha már így alakult legyen tömeges megjelenés, így kedves OKT-s túratársaimmal /Gergő, Zé, Zoli, Balu, Bandi, Süti, Arnold/ vágtam neki a maradék 15.6 km megtételének.

December 29-én reggel 7-kor indultunk két autóval Esztergomból és Dorogról, kényelmes út után értünk le Nagyfernekágra, a Dedesi vendégházhoz. Marika néni fogadott minket, megnéztük, elfoglaltuk a hatalmas 4 ágyas szobákat, megbeszéltük vele mikorra kérjük a vacsit, majd Gergő és Arnold ünnepélyes keretek között megkezdte a RP-DDK bejárását.

Nekem már megvolt a Nagyfernekág Zalalövő közötti kis rész, így én a többiekkel kocsival legurultunk a zalalövői buszhoz. Hatan egy Dáciában. 

A hatodikat kitakarja a nagy fejem. :)

Kicsi kocsmázás után egy átszállással jutottunk el Kustánszegre. Néhány társam szemében könnycsepp csillant meg, már több évtizede nem ültek buszon.

Kustánszegen eljátszottam a pecsételést, hiszen előző alkalommal duplán nyomtam.

A faluban hosszan bitumenen sétáltunk, majd leküzdöttük ez első, erre a környékre jellemző rövid, de velős emelkedőt. Szuszogva értünk fel a dombhátra, ahol koccintottunk az indulás örömére. Majd ettünk fini gyümölcsös "szilvát".

Az út végre ismét sáros volt, már oly régen vártam egy jó kis saras túrára. Kereszteztük a Keresztúri patakot majd utána egy vicces lejtőn nagy röhögések közepette, egymást támogatva, seggre ülés nélkül, épen értünk le a völgybe.

Sajnos itt vettem részt életem első erdei balesetes sérült mentésén.

Süti barátom egy 6 cm-es fagyott sárperemen megcsúszott, és a mellette levő jeges tócsán úgy fordult alá a bokája, hogy ráesett a saját lábára. Pont ő volt a sor végén, csak a sántikáló Sütit láttuk ahogy igyekszik utánunk. Egy pár lépés után látszott nagyon fáj neki. Ketten támogatták, elvettük a zsákját, így bicegve kiértünk egy bitumenes erdei úthoz. Itt ismét a Keresztúri patakot kereszteztük. Mint később megtudtuk ez a Macskavölgy. Térerő nem volt, előre sietünk, ahogy lehetett hívtam a szállást.

Zé látogatóban volt, még a Szigetfesztiválról megismert ősmerősünknél, akiről kiderült ő mérte fel az erdő ezen részét, így rögtön tudták hol vagyunk. Jönnek fél órán belül. Hurrá. Visszaindultunk a sérülthöz. Közben visszahívott a szállásról a  Marika néni lánya, hogy ha kell autóba ül és jön. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Mi addig próbáltuk óvni a hidegtől, és felvidítani a Sütit.

A felvidítás sikerült jobban, néha az Üvegtigris film jutott eszembe, amilyen hülyék voltunk. „Süti mennyire fáj, a sörödhöz hozzáférsz”. Érdekes, hogy egy nyilván nem nagy forgalmú úton konvolyban jött két vadász és a mentő Dácia. A két vadász autó is megállt, kérdezték tudnak-e segíteni. Megköszöntük, elengedtük őket. Beraktuk a sebesült barátunkat az autóba. Szemlátomást már nagy fájdalmakkal küszködött. Azért még volt kedve vicces képet vágni.

Búcsúzkodás után mi hatan mentünk tovább, akkor már gondolva, hogy sötétbe érünk le.

Az út egy jó darabon bitumenes, majd murvás volt, jól haladtunk. Megkönnyebűlve, hogy a mentés sikerült, kibontottuk a Happy End pezsgőket. Vidáman haladtunk a lassan ránk sötétedő erdőben, majd már kevésbé vidáman, egy fehér furgonba éppen fát pakoló emberekbe botlottunk. Hát vívódtunk, hogy fatolvajok, vagy csak dolgozók. Gyanúsítani, kérdezni nem mertünk. Reméljük nem tolvajok voltak. Megejtettük a szokásos eltévedést is. Majd a 86-os út keresztezésnél kicsit keveregtünk, mint látható minden lehetséges útváltozatot bejártunk a biztonság kedvéért. A térképen lévő kék jelzésen nem lehet tovább menni a 86-os út után, mert meredek partoldalt építettek.

A szálláson megvártuk a már begipszelt lábbal visszaért Sütit, és a mentősét Zét. Ettünk, majd megérkezett  Süti felesége Timi, és erősítésként elhozta Süti tesóját Zsoltit is. Ismét búcsút vettünk, és most már fáradtan, kissé szomorúan idéztük fel a nap és az eddigi túráim emlékeit.

Közös reggeli után indultunk haza.

Valami véget ért…valami folytatódik.

Utolsó szabadságomat áldozva a túrára, keltünk útra Gergő barátommal hajnali 5-kor. Serényen haladtunk, így már 8 kor eldönthettük a beszállópontnál, megyünk-e tovább kocsival Kisszállásra és visszabuszozunk  ide, vagy nyerve 40 percet hamarabb indulunk, de akkor az autót a pusztába hagyjuk. Döntöttünk, marad az autó itt és indulunk szaporán.

Kellemes hideg időben, jól felöltözve a szép új túracipőmben baktattunk. "Ez utóbb kiderült nem volt jó ötlet, mert véresre törtem a sarkam. Mondjuk ebben a szitává kopott zokni is közrejátszhatott. Fák." Nyitókép két jóképű kékezőről:

Ki korán kel napfelkeltét fenyők mögül lel.

A pecsételőpontig jó jelzéseken haladtunk. Olyan remek volt a tempónk, hogy a csárdában még egy juti sört és kávét is elfogyaszthattunk. Megbeszéltük, mivel az idő jó, a tempó jó a terep kiváló, nem használjuk ki a sok kiszállási lehetőséget, hanem elmegyünk Rúzsáig. A nagy megbeszélésben a szokásos egy úttévesztést is megejtettük.

Az 55.ös út melleti erdőben haladva megpróbáltunk rájönni, hogy a sok rendelkezésre álló nyiladék miért pont ezeket választották a jelzésfestők. A Gergő szerint valami nagy kutyaszart kellett kikerülni, nehogy belelépjünk :).

sok őzet láttunk de csak ez az egy volt bezárva:

Vajon ő is kéktúrázó volt?

Már majdnem elértük az 55. út keresztezését, amikor megállapítottuk sok pihenőhely nincs kiépítve. Erre elénk ugrott  a Rúzsafánál kiépített bekamerázott pihenő.

Megegyeztünk, ha amikor legközelebb kérni támad kedvünk táncos lányokat kérünk, hátha az is ilyen gyorsan teljesül. 

Innen már látszott a vége, szépen haladtunk. Még  olyan 35 km-nél felröppent az ötlet, menjünk tovább, de ez a kellemes meleg kocsmában szisszenő sör hangjával szállt tova....

Rúzsa kissé szocreál templomtornya:

"Bélám van egy kis maradék vascsövem, ne csináljunk a templomnak tornyot belőle? De jó ötlet csináljuk Béláim."

Volt még időnk bőven a buszig, a Gergő hasznos sörözéssel, én meg azzal töltöttem, hogy megpróbáltam fuvarost keríteni aki némi forintokért átvitt volna minket az autóhoz. Aki vállalta volna az ivott, aki meg nem ivott nem vállalta. De jó lett volna egy Helyi Idegenvezető segítsége.

A cukrászdában sütizés, majd a busz. Leszálltunk a "Balotaszállás elágazás" buszmegállóban. a tök setétben. Én tétován stoppolni kezdtem, meg fagyni. Persze nem állt meg senki, még majdnem a busz is elment mellettünk. Még jó, hogy a Gergő lámpázott. A kocsi megvolt, örömmel és elégedetten értünk haza.

Jelzések rendben, gyakorlatilag tiszta lábbal bejárható volt a táv. Persze ez esőben, vagy nyáron bicóval nem lett volna ilyen élmény. A táj az eddig szokásos erdős alföldi képét mutatta.

Ezzel erre az évre elköszöntem az AK-tól. Még egy kis happy DDK vár.:)