Bár szülinapi ajándéknak terveztem az utolsó szakasz bejárását, de a sors és a januári szabadság lehetőségek máshogy gondolták. Így az ünnepek közöttre maradt a lezárás. Ha már így alakult legyen tömeges megjelenés, így kedves OKT-s túratársaimmal /Gergő, Zé, Zoli, Balu, Bandi, Süti, Arnold/ vágtam neki a maradék 15.6 km megtételének.
December 29-én reggel 7-kor indultunk két autóval Esztergomból és Dorogról, kényelmes út után értünk le Nagyfernekágra, a Dedesi vendégházhoz. Marika néni fogadott minket, megnéztük, elfoglaltuk a hatalmas 4 ágyas szobákat, megbeszéltük vele mikorra kérjük a vacsit, majd Gergő és Arnold ünnepélyes keretek között megkezdte a RP-DDK bejárását.
Nekem már megvolt a Nagyfernekág Zalalövő közötti kis rész, így én a többiekkel kocsival legurultunk a zalalövői buszhoz. Hatan egy Dáciában.
A hatodikat kitakarja a nagy fejem. :)
Kicsi kocsmázás után egy átszállással jutottunk el Kustánszegre. Néhány társam szemében könnycsepp csillant meg, már több évtizede nem ültek buszon.
Kustánszegen eljátszottam a pecsételést, hiszen előző alkalommal duplán nyomtam.
A faluban hosszan bitumenen sétáltunk, majd leküzdöttük ez első, erre a környékre jellemző rövid, de velős emelkedőt. Szuszogva értünk fel a dombhátra, ahol koccintottunk az indulás örömére. Majd ettünk fini gyümölcsös "szilvát".
Az út végre ismét sáros volt, már oly régen vártam egy jó kis saras túrára. Kereszteztük a Keresztúri patakot majd utána egy vicces lejtőn nagy röhögések közepette, egymást támogatva, seggre ülés nélkül, épen értünk le a völgybe.
Sajnos itt vettem részt életem első erdei balesetes sérült mentésén.
Süti barátom egy 6 cm-es fagyott sárperemen megcsúszott, és a mellette levő jeges tócsán úgy fordult alá a bokája, hogy ráesett a saját lábára. Pont ő volt a sor végén, csak a sántikáló Sütit láttuk ahogy igyekszik utánunk. Egy pár lépés után látszott nagyon fáj neki. Ketten támogatták, elvettük a zsákját, így bicegve kiértünk egy bitumenes erdei úthoz. Itt ismét a Keresztúri patakot kereszteztük. Mint később megtudtuk ez a Macskavölgy. Térerő nem volt, előre sietünk, ahogy lehetett hívtam a szállást.
Zé látogatóban volt, még a Szigetfesztiválról megismert ősmerősünknél, akiről kiderült ő mérte fel az erdő ezen részét, így rögtön tudták hol vagyunk. Jönnek fél órán belül. Hurrá. Visszaindultunk a sérülthöz. Közben visszahívott a szállásról a Marika néni lánya, hogy ha kell autóba ül és jön. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Mi addig próbáltuk óvni a hidegtől, és felvidítani a Sütit.
A felvidítás sikerült jobban, néha az Üvegtigris film jutott eszembe, amilyen hülyék voltunk. „Süti mennyire fáj, a sörödhöz hozzáférsz”. Érdekes, hogy egy nyilván nem nagy forgalmú úton konvolyban jött két vadász és a mentő Dácia. A két vadász autó is megállt, kérdezték tudnak-e segíteni. Megköszöntük, elengedtük őket. Beraktuk a sebesült barátunkat az autóba. Szemlátomást már nagy fájdalmakkal küszködött. Azért még volt kedve vicces képet vágni.
Búcsúzkodás után mi hatan mentünk tovább, akkor már gondolva, hogy sötétbe érünk le.
Az út egy jó darabon bitumenes, majd murvás volt, jól haladtunk. Megkönnyebűlve, hogy a mentés sikerült, kibontottuk a Happy End pezsgőket. Vidáman haladtunk a lassan ránk sötétedő erdőben, majd már kevésbé vidáman, egy fehér furgonba éppen fát pakoló emberekbe botlottunk. Hát vívódtunk, hogy fatolvajok, vagy csak dolgozók. Gyanúsítani, kérdezni nem mertünk. Reméljük nem tolvajok voltak. Megejtettük a szokásos eltévedést is. Majd a 86-os út keresztezésnél kicsit keveregtünk, mint látható minden lehetséges útváltozatot bejártunk a biztonság kedvéért. A térképen lévő kék jelzésen nem lehet tovább menni a 86-os út után, mert meredek partoldalt építettek.
A szálláson megvártuk a már begipszelt lábbal visszaért Sütit, és a mentősét Zét. Ettünk, majd megérkezett Süti felesége Timi, és erősítésként elhozta Süti tesóját Zsoltit is. Ismét búcsút vettünk, és most már fáradtan, kissé szomorúan idéztük fel a nap és az eddigi túráim emlékeit.
Közös reggeli után indultunk haza.
Valami véget ért…valami folytatódik.
