Reggel, a még alvó családomat otthagyva indultam el 9 előtt kicsivel a párás füvet taposva. Gödörházát éppen csak érintve kerültem meg egy szép vargabetűvel Magyarszombatfát, érintve az elhagyott laktanyát, így jutva fel a Ritási domb geodéziai tornyához.

Innen kocogva érintettem a fenti település szélét, a pecsételést a hazaútra hagyva. néhány kirakott kerámia portéka futás közbeni megszemlélése után, egy hosszú szántóföldi szakaszt letudva értem be újra az erdőbe. Itt bár hűvös volt, de a gépek által mély kátyúsra használt út,és a a bennük lévő pocsolyák kerülgetése miatt, csak lassan volt járható. Beérve Kercaszomorra, a kisboltban egy banán és egy víz vásárlása után jött az újabb erdős rész a már szokásos minőségű erdei úttal, majd Bajánsenye széle, ahol a Határ csárda illatozott. Keresztezve a grafitivel díszített aluljárón a vasútvonalat,

a térképen mezőnek jelölt, de valójában erdős részen keresztül haladva egy hosszú murvás úton tértem be újra az igazi, már erdőnek jelölt erdőbe. Itt szerintem egy régi vasúti töltés nyomvonalán haladva értem célt Őriszentpéteren.

Családommal történt találkozó után megnéztük a Nemzeti Park épületében a kiállítást /megéri/, majd elautóztunk Szalafőre a skanzenbe/megéri/, visszafelé tökmagolaj vásárlás/drága,de megéri/, és késői ebéd, a Bognár vendéglőben /megéri/.