Egyszer volt, hol nem volt amikor valahogy elém került a https://masfelmilliolepesbefele.blog.hu/. 

Mivel kéktúrázó volt az akkor még ismeretlen Falinda, olvasni kezdtem. Érdekes volt, hogy nem csak a tájról, és a körülményekről mesélt, hanem sokat megosztott magáról és az ő belső utazásáról. Innen is látszik hányféle is lehet a kéktúra. Látva, hogy keletről halad felém, persze jeleztem, hogy szívesen Helyi Idegenvezetem a környéken ha erre járnak a párjával. Nem egyszerűen, de sikerült Tokod és Mogyorósbánya között összefutni, majd egy darabon együtt túrázni. Nagyon érdekes és kedves két embert ismertem meg. Kiderült, hogy az Alföldi Kék mellett lakik. Jöhet a csere, majd jól meglepem és vezethet ott engem :). Tudtam segíteni a pecsételőhely megtalálásában, bár felkészültek voltak :). Itt adtam át egy mini üveg házi meggylekvárt, én meg kaptam a rokon varázslé főzetéből egy kóstolónyit.

Ámulva néztem az akkurátus cihelődést, meg is jegyeztem magamban, így biztos nem hagynak el semmit. Kérdezték, hol érdemes sátrazni, javasoltam sátorozóhelynek a barlang alatti területet. Vételeztek vizet a közkútnál, és indultunk tovább. Éppen felértünk a Mogyorós utáni meredek erdei út tetejére, amikor kiderült ott maradt a kútnál a vándorbot, ami évek óta kísérője túráiknak. Érezve felelősségemet/ mert szokás szerint sokat beszéltem elvonva a figyelmet a nálam fontosabb dolgokról/, felajánlottam visszamegyek érte. Mentem, de nem leltem. Kocsival fel az erdei úron, hogy gyorsan utolérjem őket. Megbeszéltük milyen vak is vagyok, hiszen a kerítésre lett akasztva a bot. Letárgyaltuk, hogy amennyiben meglelem, akkor Budapestre el tudom juttatni. Na vissza a kocsihoz, irány a kút, és lám a bot meglett. /Én voltam a vak/. Gondoltam nem nagy kitérő, Péliföldig elmegyek kocsival és ott a büfébe leteszem a botot. Így is lett. kalandos úton a bot visszakerült gazdájához, én meg gazdagabb lettem két kedves ember ismeretségével.

Minden jó ha jó a vége...