A Kékkör bejárásának története

Évek a kéken

Évek a kéken

AK 40-41. túra 2019.11.22. Zsadány, Okányi elágazás-Körösnagyharsány 39.6 km

2019. november 25. - Fődíszpinty

Ismét egy kalandos túraterv ezúttal a viharsarokba. A közlekedési nehézségek miatt 3 részre daraboltam a két napra tervezett 65 km túrázást. Sajnos Gergő barátom lebetegedett, így egyedül indultam neki ennek a 2 napnak, de így sem maradtam Gergő nélkül. Magyarázat később. 

Ismét, egy tán utolsó rettenetes koránkelés, 4 kor már kocsiban, irány Biharugra a nap első túrájának a beszállópontja. Az első úttévesztést már az M3 pályán megejtettem, elmentem Nyíregyházának. Még jó, hogy mindig teszek időtartalékot a rendszerbe. Biharugra központjában letettem az autót, és indulás:

1. túra Biharugra-Körösnagyharsány 11.4 km 2 óra 

Biharugráról átgyalogoltam Körösnagyharsányba. Bár kissé aggódtam a sár miatt, ez az első rész elkényeztet. Az elején sok bitumen a madárvárta felé, majd a gát, az oly kényelmes gát.

img_20191122_092846.jpg

Szépen látszódtak a bihari hegyek. A reggeli torna jól esett kényelmesen elértem a buszt amivel a nap 2. beszállópontját terveztem megközelíteni.

screenshot_20191125-213507.png

 

Még volt időm, gondoltam érdemes fuvarost keresni, hátha a másnapi két órás buszozást kiválthatom egy fél órás fuvarral. Az első ember akit megszólítottam a körjegyzőség épületénél kedvező választ adott.

-Persze mikor indulunk. 

Megbeszéltünk egy szombat reggeli találkozót, és egy számomra is elfogadható összeget. Hurrá.

Megjött a busz, felszálltam és elkezdtük méregetni egymást a sofőrrel. Kiderült, hogy már utaztunk együtt a Vidratanyánál. Meg az is kiderült, hogy a lánya most költözik Dorogra. Elég jót nevettünk. Mindig mondtam, hogy Dorog a világ közepe. Egy tanítónő is ült a buszon, megszólított:

-Bocsánat, de nem Kőőrőős, hanem Körös, mi így mondjuk. 

Megtanultam. :).

Kértem a sofőrtől egy szívességet, simán megállt a busszal a beszállópontnál. :)

2. Túra Zsadány, Okányi elágazás-Biharugra 28.2 km 6 óra 20 perc

Hát ez már nem volt vidám. A településeken kívül mindenhol sár, dagonya.

img_20191122_104527.jpg

Zsadányig még egész jó volt, a nyugdíjas otthonnál beszélgettem egy bácsival. Büszként mesélte, hogy itt van az egyetlen lift a faluban.

img_20191122_121042.jpg

Jó nem térdig ér, de nagyon fárasztó. A jelölések sok helyen követhetetlenek, még kütyüvel is nehezen ment. A csatornákat éppen karbantartják, így a mederből kihúzzák a gát tetejére a szeméttel jól ellátott földet. Hát nem volt jó a járás. De a nézés jó volt. Így értem el a biharugrai halastavakhoz.

Itt egy darabon a füves gát teteje jól járható, majd jött a feketeleves. Elhagyva a gátat csak eszközzel lehetett követni a jelzést, út csak éppen hogy kivehető vagy inkább az sem. De legalább láttam egy hamburgeres táblát, bár nem értem miért ott volt, és egy MTSZ oszlopot végre jó helyen, jó jelzéssel.

img_20191122_134937.jpg

img_20191122_140620.jpg

A Geszt előtti zsombékos, sok helyen vizes rész, hát nem jól haladtam. Ezt itt remélem átgondolják, mert elég vacak úttalan jelölt út.

screenshot_20191124-080204.png

Beértem a Tisza kriptához,

img_20191122_143507.jpg

majd kissé megreccsenve tettem le magam Geszten a betoncsövekre. Kicsit pihegtem, majd telefonon lelki segítséget kértem és kaptam a kedvesemtől. Erőt vettem magamon, elindultam újra. A terep nem változott maradt a vendég marasztaló sár. Vártam a tó gátját, kis könnyebbséget remélve és kapva. Ezután visszatért a kellemetlen talaj.  Lassan setétedni kezdett, elővettem a lámpát amit otthon ellenőriztem. Sajna csak annyit, hogy világít, de hogy hogyan azt nem. Felért két gyertyával. Mindegy. Valahol itt estem át a holtponton, már fáradt sem voltam. Elértem Biharugrát. beletellett 6 és fél órába. de megvan.

screenshot_20191125-213438.png

A nehéz körülmények ellenére szép dolgokat láttam. Rengeteg vadlúd, nyuszik, őzek. Az idő is szép, a nap is sütött. Panaszkodom de mégse. :)

Kocsival irány a szállásom a Biharari Madárvártánál, a már gyalog bejárt úton, szállásfoglalás fürdés pihegés. Kicsit beszélgettem a szállásadóval, olyan sztorikat mesélt a vidékről és a családjáról, hogy ki ne hagyjátok. A sokból csak egy:

" Amikor a Trianoni határok megrajzolásához francia tisztek voltak elszállásolva a Tisza kastélyba, nem érezték jól magukat, így átjártak Ugrára a Bölönyi család kastélyába, ahol francia társalkodó nő élt. Olyan jól érezték magukat, hogy azt mondták a grófnőnek, menjen előre a kocsijával, és ott húzzák a vonalat ahol neki jó. Ezért ilyen a határvonal "

Jól látszik a térképen:

screenshot_20191125-123607.png

A beszélgetés után nyugovóra tértem. De előtte még telefonon beszéltem Berettyóújfaluban lakó Gergővel akit így ismertem meg:

https://diszpintyekakeken.blog.hu/2019/10/15/ak_36-37_tura_2019_10_12_veszto-csolt_monostor_5_5_km_berettyoujfalu-furta_17_7_km_43_km

Segítséget kértem és kaptam másnap reggelre, így a másik fuvarost szabadkozva lemondtam.

Elhívtam túrázni is, nem adott határozott igen választ, de én reménykedtem.

Folytatása következik....

https://diszpintyekakeken.blog.hu/2019/11/27/ak_43_tura_2019_11_23_korosnagyharsany-furta_25km

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diszpintyekakeken.blog.hu/api/trackback/id/tr4915322028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása