A már szokásos módon jutottunk el Debrecenbe, a szívemnek oly kedves 5 órai indulással. /Akkor még nem tudtam lesz ez rosszabb./, kényelmes reggelizés után szálltunk buszra Gergő barátommal, és így zötyögve érkeztünk meg a beszállóponthoz Létán. Szerelvényigazítás, jégerezés, öko lábnyom elhelyezés után indultunk el az első részre.
Láttuk, hogy bitumenen fogunk hosszan menni, amit nem tudtunk az a k. szél. K.ra fújt szembe. K. élet. Kínunkban csak röhögtünk,beledőltünk és szaporáztuk. Eszembe jutott a Delta főcíme...csak fura volt a napsütés, a hóvihar helyett. Rendesen szuszogtunk, mintha valami folyamatos dombmászáson lettünk vóóóna. Így értünk be Cserekertbe /8km/, ahol végre addig fordult az út, hogy megtapasztaltuk hátszéllel milyen jól lehetne haladni. Meg azt is, hogy egy hajdan iskolával is rendelkező település elmúlása milyen.
A híres magyar újrahasznosító ipar remeke, amikor a kerítés alsó elemsora a BKV és a Volán találkozását mutatja. "te Józsi kőne lemez! hozok én sörért a melóból."
Láttuk a hajdan volt bolt, és iskola épületét. Szinte könnyek jöttek a szemembe a címer láttán. Meg a szél ugye.
Pecsét után haladtunk tovább, szinte érintve a román határt, a már az enyhén poros földúton egy furcsa völgyig. Ami igen meglepő volt az eddigi, már a magát igazán Alföldinek mutató tájhoz képest. Innen egy hosszabb gátvándorlás az Ér-csatorna szélén következett Pocsajig/18.7km/.
Még hogy az Alföld unalmas. Egy kilométeren belül szántóföldi út, völgy, majd gát teteje. Az első képen azt a tornyot majd visszanézve még 15 kilométer múlva is láttuk.
Pocsajon megterítettünk a bélyegzőhelynél,
majd már a Berettyó gátján haladtunk tovább, a folyamatos pofa, illetve félpofa szélben/kerékpáros szakkifejezések/. Kismarja következett /23 km/ itt minden vágyunk a kocsmai pecsételés volt egy jéger kíséretében. Siettünk, a templom zárva / az elvonási tünetek miatt kívül nem láttunk béllyegzőt, vagy nincs is/,
Pecsét helyett.
szaporáztuk, elhaladva a több nyitott egység mellet, hogy kettőig a kocsmához érjünk. 13:59 ééééés. Zárva. K. élet. Mindegy jó lesz a postai pecsét is. Ahogy kisnyúl. Kedves kérésemre a hölgy kedvetlenül felelt: "Tiltja a szabályzat". K. élet. Kis töprengés és jött az ötlet Gergőtől, vegyünk képeslapot. Ismét sorba álltam, képeslap nincs. Már röhögtem, akkor borítékot kérek. Vettünk megcímeztük. Sorbaállás. Kaphatok rá pecsétet? Csak ha fel is adja. Itt már vinnyogtam. Persze. Így már itthon várom a kismarjai pecsétem.
Eldobva egy húsz percet, sietve indultunk tovább, remélve elérjük a nagykereki kastélyt még nyitvatartási időben. Az eddigieknél kicsit szutykosabb úton értünk az autópálya keresztezéshez.Ezúton csókoltatom az ideiglenes kikerülés kijelölőit. Út és jelzés semmi gyakorlatilag a szántóföld széleket gondolták útként használni, ahol meg volt út azt nem vették igénybe.
Ott a vÍzfolyás mentén jó út volt, de mi itt még ortodoxok voltunk.
Átmásztunk a töltésen, majd lassan feltűnt Nagykereki széle, majd a kastély 16:02 Zárva.
K.élet. Ja és mondtam már, hogy fújt a szél végig, és nagyrészt szemből?. Ahol a másik pecsét volt, ott szálltunk meg, egyszerű, de nagyszerű 4 fős szállás. A boltban lehet kérni meleg szendvicset/francia pirítós/, és hamburgert is. Meg persze sört. Konyha nincs de áthidalható. Pacal pirítós kenyérrel konvektoron melegítve,és tálalva.
Este nyolckor már aludtunk. Mondtam, már hogy végig szembe szelünk volt? Olyan sok volt az élmény, hogy egyben befogadhatatlan. Jön a folytatás. Fújt a szél.
