A Kékkör bejárásának története

Évek a kéken

Évek a kéken

RP-DDK 10. túra 2018.02.13. Mórágy vasútállomás-Szekszárd 31.8 km

2018. február 13. - Fődíszpinty

Csatlakozva a kedvesem utazásához indultam el a DDK fenti szakaszát teljesíteni. Az eltévedős rész már a bátaszéki lehajtónál kezdődött amit benéztem. Nem mondom el mit tettem :). A karámoknál hagytam abba annak idején itt szálltam ki az autóból és indultam el felfele a löszös/taknyos úton szép havazás kiséretében.

karamok.jpg

loszostaknyos.jpg

loszostaknyos_cipovel.jpg

Az emelkedő végén bekanyarodván az erdőbe eszembe jutott Hörpölin beszámolójából a nehezen járható erdőről. Örültem, hogy már kitakarították, oszt később rájöhettem mégsem megvolt az a rész még mindig. A szálkai tavaknál semmi extra nem volt, eltekintve attól, hogy itt állandósult a víz jelenléte a cipőmben. helyenként jól futható részek is voltak. Kissé előrelátó módon keveset futottam, hogy végig bírjam. Emitt lent a tavak és a szálkai életképek:

 

szala_2.jpg

szalka_3.jpg

szalka_hid.jpgA fenti kis hídon gondoltam átmegyek telefonnal a kezemben hátha történik valami érdekes. Nem történt.

A szálkai szarvasbika szobor:

szalka_bika_1.jpgA boltnál a pecsét rendben. Ittam egy kávét a trafikban és haladtam tovább. Mivel itt jó volt az út sokat futottam amíg nem lett meredek nagyon a szurdik. /Nem én írom rosszul ezen a környéken így hívják a bevágódott völgyeket. Tudom már mindenki tudta de hátha mégse./ Majd felértem a Szálka-Grábóc közötti kis gerincre.

szalka-graboc_felut.jpgInnen egy szép szurdikban vezetett az út be Grábócra , de inkább csúszva mint lépegetve volt járható. Így értem a kolostorhoz sajnos túl korán, így zárva volt, de feltettem a bakancslistára.

gorogkeleti_kolostor.jpgA kisboltban vettem egy banánt és kávét a pecsételés után. Elbeszélgettem a boltos hölggyel. Majd futottam tovább mer jó volt az út. A teheneknél a kutyák csak ketrecből ugattak meg. A Gyurkó-völgy felfele szuszogós volt. Lefele meg csúszós. Ittam és mosakodtam:

ittam_mosakodtam.jpgA Sötét völgy oldalazós része jól futható. Nem véletlenül kijelölt futóösvény. Még tornapálya is van rajta:

tornapalya_erdoben.jpgEztán láttam szarvasokat, igen azok a homályok ott messze:

sotetvolgyi_szarvasok_1.jpgA gyerektábor előtt ettem ittam fújtam. Csináltam csendéletet:

csendelet_18_km_nel.jpgMajd az Óriás hegy fennsíkján önarcképet kékkel:

ena_kek_meg_az_ut.jpgAz ott az orromnál nemfika, képhiba.

A Bati-keresztnél nem mentem fel a kilátóhoz. Nem lusta vagyok hanem okos. Minek is mentem volna. Ez 10 méterre volt tőlem oszt alig látszik

kilato_de_minek_1.jpgEzután jött a szokásos elnézése a jeleknek, vonzott egy szép lejtő lefele a kék meg a Szarvas szurdikba ment inkább felfele, na ez nem volt jó. Csak nagyterpeszben lehetett menni, vagy bokáig a sárban. Innen már gondoltam egyszerű lesz lefele a maradék 5 km. Hát nem volt az. A kövekkel kirakott,jeges szurdik út gyalog sem volt egyszerű, óvatoskodtam rendesen. Csak vége lett ennek is. Szekszárdon belül az első nyitott kocsmában ittam egy nemteát.

nemtea.jpg

 Szép a belváros, képet nem kaptok higgyétek el. Az állomáson a pecsét rendben.

nemszep_1.jpgSzerintem ezt nem kéktúrázok, hanem unatkozó várakozók csinálják. Ugye.

Szárítkoztam, majd életem párja megérkezett és döngettünk haza.

visznek.jpg

Köszi Kedves a mai napot. Is.

Végig nagyon pozitívan fogadtam a körülményeket. Nagyon élvezetes túra volt, pont attól amilyen lett. megvan a két vége már csak azt a középső 310 km kell belerakni a zsákba.

Innentől csak 18 éven felülieknek!!!!!!

Szekszárd előtt amikor elkezdett szakadni a hó, és láttam a a pocsolyákat, hát nem voltam irodalmi.

Amikor kiszálltam mindjárt tettem 10 lépést rossz irányba. A kurva életbe. Felfele a taknyot és a sarat mosolyogva anyáztam. A tónál pisilés közben a kesztyűket a számba tartottam. Amíg ki nem csúszott és bele nem esett a pisibe. A picsába. Majd rájöttem 10 méter múlva, hogy a cipőmet is be akartam kötni. Szavak már nincsenek, vagy legalábbis nem leírhatóak. Nem hoztam kábelt pedig akartam én marha. 10 perc múlva: megvan én okos.

Grábócnál a boltnál:

A Gulyás Lajos által emlegetett 3 alkesz:

Szépen végignézték ahogy elviszi a szél a füzetem tasakját. Majd a beszélgetés:

"Öcsém a lánc az nyúlik akar mit csinász...ki a faszom keres, ja csak az asszonyaz ráér"

 

A bejegyzés trackback címe:

https://diszpintyekakeken.blog.hu/api/trackback/id/tr813576615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása